Szerda 2008. november 5. , írta Tamás Gáspár Miklós
Nem tudjuk pontosan, hogy kik követték el a legutóbbi cigányellenes merényleteket, de tudjuk, hogy kik teremtik meg a hozzájuk szükséges hangulatot, és tudjuk, hogy a cigányság űzött vad a saját hazájában, tudjuk, hogy a romák súlyosan fenyegetett helyzetben vannak. Más kisebbségek helyzete is aggasztó, de a romáké a legrémületesebb. A magyar állam, a polgári demokratikus rendszer, a polgári demokratikus nyilvánosság tehetetlen és megosztott. A gazdasági válság súlya alatt görbedő ország nem a hatalmasok ellen fordul, hanem a legszegényebbek, a leginkább kiszolgáltatottak ellen. A rettegő közvélemény megtanulta elviselni, banalizálni, trivializálni a legegyértelműbb fasiszta provokációkat, a neonáci terrorizmus nyílt megjelenése semmilyen érdemleges visszhangot nem váltott ki. A polgári baloldal sopánkodik, a polgári jobboldal (jobb esetben) súlyosan hallgat. A szociális rendszer maradékai elleni összpárti támadás a cigányellenes kilengéseket igazolja sunyi, közvetett módon. (Mert hiszen a propaganda a szegénykérdésből cigánykérdést csinál, s így veszi elejét a társadalmi szolidaritásnak.)
ELÉG VOLT EBBŐL!
Politikai küzdelmet hirdetünk a nyilasság ellen, „a polgári közép” kétszínűsége és gyávasága ellen, és kijelentjük, hogy támadott és fenyegetett kisebbségi honfitársaink mellett állunk. Cigányok, szlovákok, zsidók, melegek mellett Magyarországon, magyarok, romák, melegek mellett Szlovákiában, a szegények, a munkanélküliek, a nyomorúságos segélyeken tengődők, a betegek, az öregek, a koplaló gyerekek, az éhbérért dolgozók, a kényszerprostituáltak, a bevándorlók, a vendégmunkások, a foglyok, a kiutasítottak, a kitoloncoltak, a megalázottak mellett mindenütt!
Elég volt abból, hogy az áldozat legyen a bűnbak. Ez az erkölcsi fertő, nem a szerencsétlenek szánalmas túlélési kísérletei.
Tudtuk, hogy EZEK előbb-utóbb ölni fognak. Már elkezdték.
Riadó!
1 megjegyzés:
Most olvastam másodszor a cikket,nem változott semmi.
Megjegyzés küldése