2007. november 28., szerda

Gondolatok

Olvastam a hírekben, hogy csökkentik a természettudomány tantárgyak óraszámát. A helyzet az, hogy fizika tanár voltam. Most nyugdíjas. Eddig is volt óraszám csökkentés, de a tanítandó anyagot nem csökkentették. Én mindíg azt tartottam, hogy túlképzést csinálunk. Tulajdonkép u.azt tanítottuk, csak egy kicsit egyszerübben, amit a középiskolában tanultak. Sok tanulóm mondta is már, amikor találkoztunk, hogy abból él a középiskolában , amit én tanítottam.
A problémát abban láttam mindíg és látom is, hogy olvasni és számolni nem tanítják meg a gyerekeket rendesen. Ezt többször szóvá is tettem. Amikor ezt pl. elmondtam az igazgatónőmnek, a válasz: ne mondjá már ilyent, hiszen most is milyen szépen megtanulták az iskolai műsorra a verseket. / Hát igen egy papagájt is meg lehet tanítani sok mindenre, annélkül, hogy értené mit mond/ Valóban el akarják hülyíteni a népet. A hülyéket könyebben lehet manipulálni. Ma délelőtt hallottam a rádióban, hogy irodalmi művek rövidített kiadását csinálják. Képregényeket is. Ez olyan mintha olyan posztereket árusítanának az Utolsó vacsora c. festményről, melyről lehagynák a tanítványokat.

Nincsenek megjegyzések: